Mai névnap:

Az orosz Medve meghiúsította a szerb gigász álmát

10perc.hu
1 hónapja
Kiemelt kép: Twitter/US Open

Nem lett történelmi a 2021-es US Open, ugyanis Danyiil Medvegyev nyerte meg a férfi egyes versenyét, így sem a naptári Slam, sem a 21. GS-siker nem jött össze a világelső Novak Djokovicsnak.

Történelmet szeretett volna írni az idei US Open Novak Djokovics, Ugyanis azzal a céllal kezdte meg szereplését New Yorkban, hogy az év negyedik Grand Slam-tornáját is megnyerje, és erre a tenisz csaknem 150 éves történetében csak két férfi és három női játékos volt képes.

Legutóbb a férfiaknál a legendás Rod Laver 1969-ben, illetve a nőknél Steffi Graf 1988-ban mutatta be ezt a bravúrt. A 83 éves ausztrál Laver - aki ezúttal a lelátóról figyelte a döntőt - előzőleg 1962-ben is tarolt, mint ahogy az amerikai Don Budge is 1938-ban.

Ráadásul a szerb világelső szeme előtt egy másik rekord is ott lebegett, ugyanis győzelme esetén már 21. GS-serleget mondhatott volna magáénak, amivel megelőzhette volna a hozzá hasonlóan 20-nál tartó Roger Federert és Rafael Nadalt. Ráadásul beállította Federer csúcsát, azaz immár neki is 31 Grand Slam-döntője van.


Nem lett történelmi a 2021-es US Open, ugyanis Danyiil Medvegyev nyerte meg a férfi egyes versenyét, így sem a naptári Slam, sem a 21. GS-siker nem jött össze a világelső Novak Djokovicsnak    Fotó: Twitter/US Open


Ám volt egy játékos, a világranglista második orosz Danyiil Medvegyev, aki keresztülhúzta Djokovics minden álmát, és pazarul teniszezve, végül egészen simán 6:4, 6:4, 6:4-re legyőzte a világelsőt, megszerezve ezzel pályafutása első GS-trófeáját. A Medvének becézett teniszezőnek ez volt a harmadik GS-fináléja, ám 2019-ben éppen itt Rafael Nadaltól, illetve idén az Australian Open döntőjében Djokovicstól kapott ki.

Ezzel a győzelmével végképp megérkezett a férfi teniszezők legszűkebb elitjébe Medvegyev, aki egyébként a fiatal generáció, a Nextgen első olyan játékosa lett, aki a sportágat uraló három klasszis, Djokovics, Nadal és Federer valamelyikét legyőzve nyert Grand Slam-tornát. Persze ezen nem csodálkozhatunk, ugyanis a korábbi világelső, Andre Agassi is megjósolta már 2019-ben, hogy az orosz lesz az, aki képes lehet a nagy hármas legyőzésére.


Hihetetlen győzelme után rogyott a talajra az orosz, ezzel is megmutatva, nemcsak simán, érzések nélkül tud örülni a sikernek     Fotó: Twitter/Daniil Medvedev


Mindenesetre a 25 éves Medvegyev immár egyértelműen a következő generáció legjobbjává vált, és a sportág rajongói megnyugodhatnak, hiszen a következő generáció olyan klasszisokat vonultat már fel, mint a tokiói olimpiát megnyerő, korábbi világbajnok Alexander Zverev, a GS-finalista, szintén világbajnok, Stefanos Tsitsipas, a tavalyi US Open-győztes Dominic Thiem, vagy éppen a másik orosz klasszis Andrej Rublev.

Ahhoz, hogy Medvegyev felérjen a csúcsra, az is kellett, hogy lehiggadjon, hiszen korábban néha úgy viselkedett a civil életben szelíd bárányként élő orosz, hogy azt már-már egy bizonyos John McEnroe is megirigyelhette volna. Sőt, napjaink rosszfiújának, az ausztrál Nick Kyrgiosnak a „trónját” fenyegette.

Volt olyan eset a moszkvater.com szerint, amikor 2016-ban, egy amerikai challenger versenyen erre a sorsra jutott, miután az elveszített meccsét követően közölte a színes bőrű bíróval, hogy direkt összejátszott a szintén fekete ellenfelével. Majd a 2017-es wimbledoni tornán pénzt dobott az elveszített meccsét követően a főbíró lába elé, mondván, ő is fizet egy ilyen korrupt bírónak, aki szerinte végig a belga Ruben Bemelmanst segítette.


Két vesztes GS-finálé után most felkerült a neve a győztesek falára    Fotó: Twitter/Daniil Medvedev


Két éve kis híján összeverekedett a pályán az őt legyőző Tsitsipasszal, majd jött a 2019-es US Open, ahol jelenetet rendezett a pályán, az ütőjét és a törülközőjét hajígálta, illetve a spanyol Lopez elleni meccs végéig – amit egyébként simán megnyert – végig bemutatott az ellene forduló közönségnek, majd a következő fordulóban egy tánccal hergelte a nézőket.

És most a rosszfiú feltette a koronát eddigi pályafutására, és a tegnapi játékát nézve csak idő kérdése, mikor lesz belőle világelső. GS-sikere ugyanis már neki is van Jevgenyij Kafelnyikovhoz és Marat Szafinhoz hasonlóan, azonban a világranglistát a nagy elődöktől eltérően még nem tudta vezetni.




Hirdetés
Hirdetés